Már csak néhány hét kellett volna ahhoz, hogy százéves legyek... Tudjátok, Sabato vagyok, csak így egyszerűen, vessző nélkül. Ernesto Sabato Ferrari. Rojas városkában cseperedtem fel, nagyon közel Buenos Aireshez. Apám mintha ott sem lett volna, átadta magát olasz gondolatainak, de azt hamar megtanította, hogy sem az életben, sem a regényben nem szabad soha feláldozni az igazat. Jól mondjátok, a La Plata Egyetemen fizikát tanultam, de azt senki sem tanította meg nekem, hogy milyen fizikai törvények uralkodnak a képzelet felett, azt is jól sejtitek, hogy akkoriban kezdtem gyűlölni az igazságtalanságot és a zsarnokokat (soha többé), és jól tudjátok, hogy olyan 1945 körül értettem meg, hogy nem bírom tovább, és egész egyszerűen megbolondulok, ha nem írhatok megint ugyanarról, mindig ugyanarról. Mindig is arra vágytam, hogy a testem felett uralkodó szigorú diktátor inkább a szellem legyen. Homlokom kiálló teraszáról leírt szavak néztek a világba, a felebaráti szorongás kifejezései, és ha kicsit közelebb jöttél, láthattad, hogy ez a szorongás nyugodtnak, békésnek látszik a szemüvegem, szemeim szakadéka mögött. Itt, Santos Lugaresben vakultam meg, szépen lassan, s közben elfelejtettem meghalni. És annyira csak belülre figyeltem, hogy a végén egészen elvesztem abban az emberben, akiről azt mondjátok, hogy regényeivel és esszéivel elnyerte a Cervantes díjat, aki festett, aki arra vágyott, hogy sziklaszilárd erkölcsi alapokat teremtsen, abban a Sabatóban, akit túl sok jó ember szeretett.
Ernesto Sabato, apokrif irat
Sabato Az alagút című könyvében a mesélő egy szerelemről és halálról szóló történetet mond el, mely a modern ember magányát láttatja. Ebből a hihetetlenül izgalmas bűnügyi regényből az őrület sem hiányzik, és végigkövethetjük a föszereplő, Juan Pablo Castel erőfeszítéseit, amelyekkel az okokat akarja megérteni, hogy miért kellett megölnie María Iribarnét, a nőt, akit szeretett, és aki egyetlen mentsvárát jelentette. Ebben a valószínűtlen lelki drámában a szereplők a megértést kutatva adják meg magukat a hazugságnak, a képmutatásnak és az eluralkodó féltékenységnek, hogy a legmegmagyarázhatatlanabb bűnbe essenek végül. Szerelmi kaland, kaland-álom, egy ember gyilkosságba fulladó kalandja, a bűnös emlékezés és a bátor magunkba nézés története.
